Az EFOP-3.9.2-16-2017-00028 “Gyermekeink a jövő” – humán szolgáltatások minőségének fejlesztése Csongrád megyében projekt szakmai megvalósítása során a humán közszolgáltatásban dolgozók képzettségi és végzettségi szintjéről, képzési igényeiről és lehetőségeiről, valamit szakmai céljairól és jövőképéről 2018. október-november folyamán átfogó – általános és specifikus szempontokat egyaránt vizsgáló – Kérdőíves felmérés készült, melynek eredményeként létrejött a jelen elemzés alapját képező Humán Közszolgáltatási Munkavállalói Adatbázis.
A felmérés szakmai megalapozásának céljából összesen 5 alkalommal rendeztek workshopokat: a konzorcium vezetői szintű megbeszélésen Maroslelén az érintettek áttekintették a projekt aktuális állását, meghatározták a feladatmegosztást, feladatok ütemezését és az együttműködés kereteit; ezt követően – a projektben résztvevő helyi és külső szakemberek részvételével – az Adatbázis kialakításának részletes szakmai-módszertani egyeztetésére, valamint a felmérést megalapozó szervezési feladatok meghatározására került sor Maroslelén, az intézmények minél hatékonyabb bevonása érdekében.
Három további alkalommal különböző helyszíneken (Kiszombor, Mártély, Óföldeák) tematikus workshopokat rendeztek a projekt résztvevői a szakmai vezető koordinálásával, ezáltal biztosítva, hogy a konzorcium valamennyi tagja, települési és intézményi szinten közvetlenül is véleményezhesse a tervezett felmérési módszertant, illetve a kitöltendő Kérdőív munkaanyagát. A workshopokon a helyi humán közszolgáltatást végző intézmények vezetői, munkavállalói vettek részt, akiknek a helyi adottságokra vonatkozó ismereteire és szakmai tudására alapozott véleménye, javaslatai becsatornázásra kerültek, hozzájárulva ez által a létrehozandó Kérdőív helyi specifikumoknak való jobb megfelelőségéhez, illetve árnyaltabb szakmai megalapozottságához.
A műhelytalálkozók során egységes álláspont alakult ki abban, hogy a Kérdőívek kitöltésének teljes mértékben anonim módon kell történnie, ezért bizonyos kérdések a válaszadók esetleges későbbi beazonosíthatóságának megakadályozása érdekében módosításra kerültek. Szintén az anonimitás biztosítása céljából a Kérdőív kitöltése önkéntes alapon valósult meg, vagyis nem került bevonásra a konzorcium valamennyi intézményének összes munkavállalója. A teljes körű felmérés a partnertelepülések kis méretéből következően az érintett szakembergárda limitált létszáma sem tette megoldhatóvá, mivel a humán közfeladatokat ellátó intézményekben a működés folyamatosságának biztosítása prioritás. Minden érintett ágazatban teljes egyetértésvolt abban, hogy online kérdőívezés legyen, mely rugalmas, diszkrét, gazdaságos és ráadásul környezetbarát.