Az EFOP-3.9.2-16 Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben –kedvezményezett térségek – “Gyermekeink a jövő” – humán szolgáltatások minőségének fejlesztése Csongrád megyében projekt fő célcsoportja a gyermekek, számukra, értük szervezték az elmúlt években a legtöbb programot. Igen széles a kínálat, a táboroktól a kiállításokon át, a kirándulásokig minden megtalálhatunk. A projektben a gyermekek személyiség-, és kompetenciafejlesztését erősítő, iskolai és munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli programok valósultak meg, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű tanulókra is. A projekt időtartama alatt a konzorcium számos településén biztosított az utazó szakember, úgymint pszichológus, gyermekpszichológus, fejlesztőpedagógus, logopédus, gyógytestnevelő, gyógytornász, illetve Maroslelén kisgyermekgondozó, nevelő képzése is folyik.
A projekt főképp 0-14 éves korú gyermekre fókuszál. A legkisebbek számára havi rendszerességgel tartanak Baba-Mama klubot Maroslelén, ahol a szülők már korán közösségbe szoktathatják a gyermekeiket az élvezetes játszódélelőttök alkalmával, míg ők a védőnő közreműködésével további ismereteket sajátíthatnak el a gyermeknevelés különféle területeit érintően. Kiszomboron a Szülői Információs Klub zajlik hasonló céllal, ahol az ismeretterjesztő előadásokon hallhatnak olyan kiemelt témákról, mint a gyermekvédelem fontossága, a család szerepének felelőssége, és az elhanyagolás okozta ártalmak. Az óvodákban a szülő-gyermek családi napok segítik szülők és a köznevelési intézmény közötti kapcsolat és együttműködés erősítését, míg a szülők betekintést nyerhetnek az intézmény mindennapjaiba. Az apátfalvi, a székkutasi és a maroslelei óvodákban a gyermekek játékos foglalkozás keretein belül sajátítják el az angol nyelvet, míg Mindszenten és Földeákon sportnapokat tartanak a kicsik részére.
Az általános iskolások kulturális programok kínálatában bővelkednek, Székkutason a színházba, moziba és múzeumba látogattak el a gyermekek, míg Maroslelén Madarak és Fák napját tartottak az iskolában. A környezettudatossághoz kapcsolódó programok minden településén közkedveltek voltak, az Öko-Tábor Maroslelén, a Föld napja az Oviban Apátfalván, illetve a földeáki Gyermekmosoly óvodában még télikert is kialakításra került.
A programok idén is folytatódnak, a konzorcium minden településének lehetősége nyílik rá, hogy a településen élő óvodások és iskolások részt vegyenek az Utazó Planetárium, illetve a Testünk a csoda kiállításán.